2016. március 15., kedd

Hogyan készül? 3. rész - Nyuszifüles Textil Hajgumi


Ma ismét egy különleges "hogyan készül" videóval készültem nektek. Ebben a videóban megmutatom, hogyan tudsz készíteni magadnak egyet a képen látható nyuszisfüles hajgumiból.


 Mire lesz szükség az elkészítéséhez:

1 Éves a YouTube csatornám.


Hihetetlen, hogy már egy év eltelt azóta, hogy feltöltöttem az első videómat a YouTube-ra. Azóta próbálok rendszeresen, hétről hétre egy-egy fonásos, hajas videót feltölteni. És büszke vagyok magamra, mert eddig sikerült ezt teljesítenem, sőt még néha egy-egy extra videót is tudtam készíteni.

Most pedig jöjjön egy kis évértékelés:

2016. március 12., szombat

Hajgumis Láncfonás

Ezen a héten egy különleges gumizási technikával készítek nektek egy frizurát. Az biztos, hogy az elkészítéshez rengeteg szilikon hajgumira lesz szükség. A videóból első nézésre úgy tűnhet, mintha nagyon bonyolult lenne az elkészítése, de én is itt, a videóban készítettem el először, és látjátok sikerült:

2016. március 4., péntek

5 Legjobb Oscar Női Frizura

Múlt Vasárnap volt az Oscar díj átadó gála, ahol a vörös szőnyegen szebbnél szebb hölgyek vonultak fel. Arra gondoltam, hogy összeszedem a legszebb és legötletesebb frizurákat. Próbáltam olyanokat válogatni amik nem csak egyszerűen leengedettek, vagy be hullámosítottak (bár azok között is voltak nagyon szépek), hanem egy kis tűzéssel, vagy fonással még különlegesebbek. Persze ilyenből is volt egy pár (Olivia Munn, Tina Fey, Jennifer Garner), de sajnos a top 5-ben csak 5 hely van. Úgyhogy kezdjük is a rangsor végén.

 
 5. Helyezett: Alicia Vikander

Alicia Egy ötletes félig feltűzött kontyot viselt közép választékkal. Ez a frizura szerintem tökéletesen illik a fiatalos arcához, és ezzel a sárga ruhával pedig mintha csak Belle lenne a Szépség és Szörnyetegből. Az  elkészítése sem bonyolult, hiszen egy "Ariana Grande féle" félig feltűzött copfból kell csak egy kontyot formálni.


 


4. Helyezett: Chrissy Teigen

2016. február 27., szombat

Halszálka fonások

Ezen a héten egy különleges halszálka fonással készültem. Eddig már több halszálka fonásos videóm is volt, úgyhogy most ezeket össze is gyűjtöttem nektek, hogy ha valamelyiket eddig még nem láttátok volna.

1. Sellő uszony fonás amiben három sima halszálka fonást kötök össze:



2016. február 20., szombat

Fonások sapkához




Ezen a héten megint két frizurát készítek el videóban. Viszont, most mindkét frizura fonás lesz, még pedig olyan fonások, amelyek sapkával együtt is jól hordhatóak. 

2016. február 13., szombat

Szív alakú frizurák

Ezen  héten két nagyon szép és egyszerű, szív alakú frizura elkészítését mutatom meg. Már volt egy hasonlóan szív formájú fonásom az LB Szív fonásos videóm amit itt meg is tudsz nézni:

A mostani videóban az első frizura egy szív alakú, félig feltűzött konty. Ezt a napokban láttam, és annyira egyszerű az elkészítése, hogy azt elmondani sem lehet. 

2016. február 6., szombat

Esküvői videó sorozat

Végre elkészült az esküvői videó sorozatom első része. Hamarosan itt lesz a tavasz és lassan beindul az esküvő szezon is. Ezért arra gondoltam, hogy új sorozatot indítok amiben kifejezetten alkalmi kontyokat, fonásokat, és más frizurákat fogok készíteni. 

2016. január 30., szombat

Mint Kim Kardashian

Mint egy Sztár videó sorozatom legújabb részében, Kim Kardashian és kislánya fonatát készítettem el. 

A fonások egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hírességek között is. Ezek nem feltétlenül a legbonyolultabbak, így nem kell megijedni az elkészítésüktől sem.

2016. január 23., szombat

Ariana Grande és a Csoda eszköz

 A legújabb videómban találkozhattok Ariana Grande-vel (persze vele nem, csak a ikonikus hajával), és egy különleges műanyag eszközzel, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.


Először pár szót a videóról. Ezt a frizurát tényleg mindenkinek tudom ajánlani, legkisebbektől a huszonévesekig, ugyanis elég fiatalos viselet. Viszont, éppen ezért az idősebbeknek ajánlom, hogyha lehet, akkor ehhez a frizurához bátran sminkeljenek, vagy esetleg az öltözködésük legyen felnőttesebb. Az elkészítéséhez pedig semmi extra kézügyességre nincs szükség, ugyanis az 5 -ös skálámon csak 1-es nehézségű. :) Remélem ti is el fogjátok készíteni, és küldtök majd képet is a hajatokról instagramon (@benczematee).

2016. január 16., szombat

Kérek egy Kontyot

Ma próbáltam egy nagyon egyszerű kontyot bemutatni videóban, hogy mindenki eltudja készíteni még saját magának is. Ez a konty tökéletes akár koszorús lányoknak esküvőre, mert egy ruhájuk színéhez illő virággal vagy hajdísszel igazán alkalmi viseletté válik. De a hétköznapokon is hordható, mert az egyszerű elkészítése miatt, nem  igényel sok időt a reggeli készülődésben.


Elterveztem, hogy

2016. január 9., szombat

Minden ami Masni


Ma ismét egy masnis videóval bővült a YouTube csatornám. Ezt a fajta: hajból-masni készítést már alkalmaztam egy régebbi videómban, de ott a fonást csak elöl készítettem el.


Valamint a csatornámon találtok még, egy olyan masnis videót is, amiben nem hajból, hanem szalagból készítek hajbavaló masnikat. Pontosabban két fajtát:

2016. január 2., szombat

1 Perces Fodrász Trükkök

Van 1 perced? Remélem, hogy igen, és nem is csak 1, hanem legalább 4. Ugyanis már 4 része is van az 1 perces hajas tippes sorozatnak. Minden videóban, próbálok praktikus hajas trükköket megosztani veletek, 1 perc alatt. Ezeknek a trükköknek az elkészítése, nektek is csak néhány percet vesz majd igénybe, és a frizurátok sokkal mutatósabb lesz. Hogyha Te is kedvet kaptál egy kis frizura készítéshez, akkor nézd meg a videóimat!

Tökéletes Magas Copf készítése: