Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Zita és Kinga (ikrek) jönnek hozzám, és benne vannak abban is, hogy videót készítsek velük. Már régóta szerettem volna olyan fonást készíteni, amiben két lány haját fonom össze, és együtt egy szív formát ad ki.
Viszont én olyan fonást akartam, amit az utcán is lehet hordani. Vagyis ne legyen össze kötve, vagy fonva a lányok haja, mint például Milka reklámban, mert bár az egy fotón nagyon mutatós, de igazából egyértelműen hordhatatlan. Nagyon sokáig keresgéltem, mire találtam egy képet, amit aztán, tovább gondolva készítettem majd el a lányoknak.
Az első képen jól látszik, hogy Kinga haja rövidebb 20cm-rel a Zita hajánál (ami nem mellesleg sokat segít a megkülönböztetésben is, az elején :D), de a két fonás így is tökéletesen illeszkedik egymáshoz, és kiadja a szív formát.
Úgyhogy ezt a fonást, nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, akár az LB-jével (LB = legjobb barát) közösen vagy egyedül akarja hordani. A végeredmény apró virágokkal is díszítettem, ahogy itt, a képen látjátok. Remélem sikerült meghoznom a kedvetek egy kis fonáshoz.

A videóban Zita és Kinga még be is mutatnak néhány klasszikus LB helyzetet is (ezek a kis mini videó bejátszások teljes mértékben az ő kreativitásukat dicsérik, ugyanis szabad kezet adtam nekik), szóval érdemes teljesen végig nézni a videót. És ha veled is megtörtént már valamelyik LB szituáció, írd meg nekem hozzászólásban!
ui.: Kinga és Zita üzeni, hogy ez a (fél) szív haj fonás tökéletes azoknak a lányoknak is, akik éppen szakítani akarnak a barátjukkal, mert a lányok sokszor hamarabb tudják. Úgyhogy ez egy tökéletes szakító frizura is. 2 in 1 Fonás ;)
Bencze Máté
Igen csak ajánlani tudom én saját magamnak fontam be a hajam .
VálaszTörlés